Prohászka Ottokár breviáriuma
Forrás:
Székesfehérvári Egyházmegye

Prohászka Ottokár breviáriuma

Május 24 - Szűz Mária, a keresztények segítsége
[05-24]
De az Isten küldött segítőt nekünk. A szeplőtelen Szűz Máriában támasztotta azt a szüzet, aki a végtelen nyomorral szemben, melyet a bűn az emberre hozott, mondhatta: Egy asszony által mentetek tönkre, s egy szűz által szabadultok majd meg! A szeplőtelen Szűzben igazán ily hatalmas védőre s minden bajainkból való szabadítóra ismerünk, ha az Isten szavait a bűnbeesés után szemügyre vesszük. Az első emberpár vétkes öntudatában, szégyenkezve süti le szemét, az ördög győzedelmesen s gúnyosan várja ítéletét. S az Isten ítél. De miképp hangzik ítélete? Talán örök vesztére ítéli az embert? Talán kegyetlen martalékul engedi át az ördögnek? Nem! "Ellenkezést vetek - úgymond az Úr - közötted és az asszony között, a te ivadékod és az ő ivadéka között, ő megrontja fejedet, és te sarka után leselkedel!" Így hangzott az ördögre mondott ítélet. S azóta a keresztény nép szemei előtt dicsőséges alakban emelkedik az az asszony, kivel az Isten megfenyegeti az ördögöt; lába összezúzza a kígyóördögnek fejét; neki az ördögtől és az ördög mérgétől bántása nem esett, tisztán és makula nélkül áll az Úr alázatos szolgálója. Íme, ez az asszony, az ördög fejének összezúzója, a szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária. [PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Mária, 44-45. old.]