Az igazi béke a szerető szívben gyökerezik. Tanúi a megbékélés szavait szóló ajkak, tükre pedig a világra szelíden és bölcsen tekintő szem. Valódi ereje egyedül az igazságnak és a szeretetnek van. Aki bízik Istenben, megérti a béke üzenetét, és maga is a béke eszközévé válik, saját kezével építve azt.

***

Olyan korban élünk, amelyet háborúk, mélyülő ellentétek, valamint kulturális és társadalmi megosztottság jellemez. A törékenység közepette mégis új remény ébred. Bár a széthúzás egyre nőni látszik, mégis felbukkan egy közös nevező, amely vitathatatlanul összeköt mindannyiunkat: a közös emberségünk.

***

Éppen a nehézségek idején hivatott az ember arra, hogy újragondolja azokat az alapvető kérdéseket, amelyek nemzedékek sorát késztették már mélyebb töprengésre: „Merre tartunk? Milyen cél felé akarunk haladni? Milyen irányt válasszunk népként és emberi közösségként?”

***

Ezek a kérdések az ember igazságkeresésének tiszta megnyilvánulásai; a „több” utáni vágyat, az Isten és a maradandó értelem utáni szomjúságot tükrözik. Egyben tanúskodnak emberségünk lényegi oldaláról: az Istentől kapott értelemről és szabadságról, amelyek által képesek vagyunk...

***

Elkerülhetetlen a mély belső szenvedés, ha az embert csupán a teljesítményre, a fogyasztásra vagy statisztikai adatokra szűkítik le. Napjainkban sok fiatal él a teljesítménykényszer igájában, egy olyan végletekig fokozott versenyszférában, amely szorongást és a kudarctól való félelmet szüli.

***

Amikor azonban felfedezzük, hogy életünknek értéke van, hogy szeretnek bennünket, várnak ránk, és feladatunk van a világban, megszületik a remény. Ez az a szellemi erő, amely még a legnehezebb pillanatokban is fenntartja az életet.

***

Semmit sem ér a fiatalokat digitális hálózatokba kapcsolni, ha közben elszakadnak önmaguktól, másoktól és saját belső világuktól. Segítenünk kell nekik újratanulni a csendet, az elmélyülést, a kérdésfeltevés képességét, a kapcsolatok mélységét és a nyitottságot...