Horváth István Sándor (evangélium365.hu)
Forrás:
Horváth István Sándor

Horváth István Sándor (evangélium365.hu)

2026. július 25. – Szombat, Szent Jakab apostol
[07-25]
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: "Mit kívánsz?" Ő azt felelte: "Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon."
Jézus így válaszolt nekik: "Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?" "Készek vagyunk!" - felelték. Jézus erre így folytatta: "A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott."
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: "Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért."

Elmélkedés:

Szent Jakab apostol Zebedeus fia, Szent János testvére volt, a galileai halászok egyike, akit Jézus a Genezáreti-tó partján szólított meg. Az evangéliumok szerint Péter és János mellett ő volt a három kiváltságos tanítvány egyike, akik Jézussal fent voltak a Tábor hegyén, jelen voltak Jairus leányának feltámasztásánál és a Getszemáni-kertben is az utolsó vacsora után.
A mai evangéliumi rész Jakab és testvére, János kapcsán mutatja be az emberi ambíció, a törekvés és az isteni küldetés közti feszültséget. Édesanyjuk kérése - vagy Márk evangélista szerint ők a kérdezők -, hogy a két testvér Jézus országában a legmagasabb helyet kapja, nem elvetendő hitetlenségből fakad. Inkább túl emberi elképzelés arról, hogy mit jelent Jézus oldalán lenni, ők hatalmat, kiváltságot, elismerést szeretnének.
Jézus országában azonban a nagyság szolgálatot jelent, tehát semmiképpen sem uralkodást. Nem az a nagy, aki trónuson ül, hanem aki a keresztet hordozza. Jakabnak - és nekünk - meg kell tanulnunk, hogy a krisztusi ember vállalja a szenvedést, az áldozatot.
A szentírás szerint Jakab volt az első vértanú apostol. Heródes király végeztette ki karddal (vö. ApCsel 12,2). Az ő élete arra tanít, hogy nem baj, ha útközben még keveredik bennünk az emberi vágy és az isteni hívás. Törekedjünk arra, hogy a szolgálatban legyünk nagyok. Mert az igazi apostol nem uralkodik, hanem életét adja, mint Jézus.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te nem azért jöttél, hogy neked szolgáljanak, hanem hogy te szolgálj. Taníts, hogy Jakab apostol példájára vállaljam a szolgálatot, az áldozatot és a csendes hűséget! Köszönöm, hogy nem tökéletes embereket hívtál, hanem formálható szívűeket. Alakítsd át bennem is a nagyravágyást alázattá, a jutalom utáni vágyat nagylelkűséggé, a nyugtalanságot lelki békévé! Add, hogy ne elismerésre vágyjam, hanem arra, hogy téged kövesselek!