[07-27]

A szentmiseáldozat a mi áldozati bárányunknak, Jézus Krisztus testének s vérének a kenyér és bor színei alatt való felajánlása Istennek. Ezt tanítja a tridenti zsinat sess.22. c. 2. Istenem, - kiált föl Bossuet - az oltáron van a Krisztus teste, az az Ő valóságos teste s az Ő vére, az az Ő valóságos vére; az Ő teste, mely érettünk adatott, az Ő vére, mely érettünk ontatott. Mily megrendítő csoda! Nekünk ugyancsak nagy csoda; de neki, az Isten Fiának nem valami rendkívüli, mint aki mindent szava erejében szokott tenni. Ha azt mondja: meggyógyultál, akkor az a valaki meggyógyult; ha azt mondja: támadj föl, akkor az a valaki él, s az élet, mely elment, megint visszatér. Éppen úgy, ha mondja: ez az én testem, akkor az nem kenyér többé, hanem az, aminek mondja: az Ő teste. S ha azt mondja: ez az én vérem, akkor az nem bor többé, hanem az, aminek mondja: az Ő vére. Külön tehát a teste s külön a vére, a szó, a mondás volt az a kard, az az éles kés, mely ezt a titokzatos szétválást eszközölte. Ha szavait veszem, akkor azok értelme szerint itt a kenyér színe alatt csak a teste s a bor színe alatt csak a vére volna jelen; hogy azonban tényleg nem így van, hanem úgy, hogy ahol az egyik, ott a másik is jelenvaló, az onnan van, mert a föltámadt dicsőséges Krisztusban ez a kettő elválaszthatatlanul van együtt. [PO ÖM XXIV., Soliloquia II., Élet kenyere, Áldozat és áldozás, 338. old.]