[08-06]

Imádkozva feljutunk a Tábor hegyére, s ha kereszt szakad nyakunkba, felvisszük azt is a maga hegyére, a Golgotára. Azért, k. t. u. (kedves testvéreim az Úrban), önök maguk a hőmérők. Amennyire az ünneplő, uralkodó gondolat kifejeződik önökön s a színeváltozás beáll, annyiban imádkoznak kegyetek jól. Ha pedig az ember az ő apró-cseprő, szívéhez nőtt hibáit le nem veti, ha a gyarlóságok rabszíjára van fűzve, ünneplő gondolatról ne beszéljen, színeváltozást önmagán nem mutat. Ezeket a színeváltozásokat meg lehet akasztani a legkisebb dolgokkal is. Ha valaki a diszciplínát nem tartja meg, megakasztja a színeváltozást. Ha nem keresi azt a mindennapi szolid életnek s gyakorlatnak mezején, önmagát csalja. Nem napsugár az, amiben tetszeleg magának, hanem csak tűzijáték, vagy talán csak a nagyvárosi utca kivilágításának visszaverődése az égen, amitől élet nem fakad, napvilág s öröm nem támad. Ha kegyetek nem tartják meg a közönséges dolgokat, lehet-e ott radikális odaadásról szó? Lehet-e szabadságról ott szó, hol az ember egyre köti magát mindahhoz, amitől szabadulnia kellene. Lehet-e ünneplő hódolat a szívben Isten iránt, ha sok más zavaró érzésnek hódolunk? Nem. Ezeken a nyomokon nem jár az Isten kegyelme. Vestigia terrent! Mind lefelé tart ez a nyom! Ezek a hegyről lefelé tartanak és nem a hegyre fel. Mi pedig fölfelé tartunk, tehát küzdjünk, dolgozzunk, imádkozzunk. Rászántuk magunkat a Golgotára, iparkodjunk feljutni a Táborra. Nem fogod megállni helyedet a szenvedésben s áldozatban, ha a Tábort meg nem mászod örömben és lelkesülésben! [PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 169-170. old.]