Szeptember 17. - Hacsak ruhája szegélyét érintem...

Együgyű, gyermeki bizalma van az asszonynak: hacsak ruhája szegélyét érintem... Lelkünk ösztöne ez: közeledni, érinteni, összeköttetésbe jutni. Azért lett az Isten ember, azért jött közel hozzánk, hogy mindenütt ruhája szegélyéhez férkőzzünk. A természet is az Ő virágos, csillagos, kalászos, csipkézett szegélye, de főképp az Oltáriszentségben, a szentelményekben mintha csak érintenők!... Hányszor megy el mellettem az Úr, ruhája meglegyint! Hányszor érzem Őt közel s magamban is, s átkarolom s megcsókolom. Kis gyakorlataim, milyenek az Oltáriszentség látogatása, a röpimák, a szenteltvíz használata, nagy ragaszkodást nevelnek bennem iránta. Érintem szegélyét. [PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., A második Húsvéttól a harmadikig, 237. old.]