[02-19]

Így ha valaki, másnak üdvösségét keresi s a magáét elhanyagolja, vajon buzgóság-e az? S ha valaki imádkozik, mikor dolgozni kell; szelíd és engedékeny, mikor szigorúan kellene föllépnie; szemet huny alázatos gyávaságból, mikor bátran kellene megküzdeni a rosszal; ha a jót rosszkor teszi s többet ront vele, mint használ: ugyan megérdemli-e élete az erény dicséretét? Nem önámítás-e ez inkább, melyben az ember saját hajlamait, saját természetét követi s azért teszi a jót, mert jólesik neki, s nem azért, mert Isten parancsolja? Ne ámítsuk magunkat, K. H. (Kedves Hívek), csak tiszta, természetfölötti, s Isten akarata szerinti jócselekedeteket jutalmaz meg az Isten; de azokat azután megjutalmazza istenileg, százszoros bérrel s örök üdvösséggel! [PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 107-108. old.]