[03-17]

A Boldogságos Szűz, mikor a templomba fölérve az Úrnak mutatja be s szenteli szent Fiát, átérzi, hogy a törvény nevében Isten szent akarata szerint s az ő céljainak szolgálatában áll itt. Ő tudta, hogy ő ebben az egész, nagy, fontos történésben csak mint eszköz szerepel, azért is felelőssége teljes tudatában állott. Szemtől-szemben áll Istennel, aki megbízta őt, hogy járjon el szándékában. Azért nem is vonakodik egy cseppet sem, hanem hűségesen teljesíti, amit Isten kíván tőle. Valamennyi szentet e felelősségérzet jellemzi; mélységesen át vannak járva annak a nagy s elkerülhetetlen szükségességnek érzetétől, hogy mentsék meg saját lelküket s viseljék gondját mások üdvösségének. Hogy állok én e részben? Beleégett-e már lelkembe az érzet, hogy Isten kezeimbe helyezte le saját üdvömet s hogy számon kéri azt majd tőlem? Ha akarom, jól gondozhatom azt, de el is veszthetem, ha nem törődöm vele; Isten azonban mindenesetre számon kéri tőlem életemet. Az Isten a Boldogságos Szüzet a világ üdvözítésének munkájába állította bele. Köze van neki az én lelkemhez is. Ő is, meg én is, tehát együtt dolgozunk saját lelkem üdvözítésében. Ez a tudat nagyon lelkesíthet. [PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: A Szép Szeretet Anyja, [257.], 257-258. old.] "Bármit tesztek, mondja Szent Pál, mindent Isten dicsőségére tegyetek"; ebből tehát az következik, hogy minden cselekedetünk tényleg arra alkalmas is, hogy Isten dicsőségére váljék, alkalmas arra, hogy Isten gondolatai szerint erkölcsi tökéletességbe s szépségbe öltözködjék. [PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: A Szép Szeretet Anyja, 264. old.]