[03-20]

"Vala pedig a farizeusok között egy Nikodémus nevű. Ez Jézushoz jöve éjjel és mondá neki: Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jöttél... Felelé Jézus: bizony, bizony mondom neked, hacsak valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát." (Jn 3, 1). A belső embernek újjá kell születnie, a krisztusi típust kell magára öltenie... múlhatatlanul, különben célt téveszt. Az új ember a kegyelem által ilyen. Kezdetben ez az alak tökéletlen, inkább csíra és kezdemény. Az Isten vonásai, amilyenek a hit, remény, szeretet, még fejletlenek. Természetfölötti pszichológiánk is a gyermek laza fogalmait és benyomásait utánozza; csak lassan lépnek be ezek öntudatunkba s a hasonulás Krisztushoz hosszú, lassú folyamat; erről beszél Szent Pál: "Fiacskáim, kiket újra szülök, míglen Krisztus tibennetek kiképződik." (Gal 4, 19). E stádiumban sok az öntudatlanság és tökéletlenség. Szűk s kiskörű a mi természetfölötti látókörünk. Sokat kínlódunk, méltatlankodunk, nyugtalankodunk. Isten, vallás inkább ijeszt, mint vonz. Hajlamaink az érzéki javak felé tartanak. Erényünk gyönge s megbízhatatlan, íme, a gyermek-típus gyermekbetegségei! Érdeklődjünk, engedelmeskedjünk, hagyjuk magunkat vezettetni. [PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 154-155. old.]