[05-04]

A Szentlélek azonban nemcsak prófétákat, hanem minket is sugalmaz, lelkünket sugalmazza. Lelket mondok s nem észt, mert nemcsak észben, de érzésben, akaratban, kedélyben is megindít a Lélek. Gondolatainkban és érzéseinkben jár, s érezzük, hogy jár. Néha emel, máskor lenyom, néha megpendít, máskor lendít, néha leköt, máskor szabadít s nem ad száraz gondolatokat, hanem lélekkel, érzékkel, érzéssel vegyeseket úgy, hogy a súlypont nem fogalmakban, hanem az érzelmekben s akaratban van. Ezt jelzi az Írás, mikor világosságról szól, mely a szív révén száll a lélekbe s mikor azt akarja, hogy az Isten törvényét szívünkkel fogjuk föl s szívünkbe zárjuk el. A Szentlélekből való gondolatok tehát eleven gondolatok, melyek az élet hatalmával, melegével, az érzés elfogadottságával s a kedély emelkedettségével lépnek föl. Gondolatok, indítások, melyek az életet emelik, rendezik, hevítik. Gondolatok s indítások, melyektől elfelejtünk kételkedni s aggódni, melyek vigaszt hoznak s élvezetet s könnyűvé tesznek mindent. Van ennek az isteni inspirációnak természetesen sok-sok foka, de mindegyiknek az a jellege, hogy Isten felé indít, alázatossá, bensőségessé tesz, kötelességekre figyelmeztet, áldozatokra buzdít. A Lelket el ne fojtsátok! [PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Pünkösdi lélek, 158-159. old.]