[06-25]

Ó Uram, adj papokat, Illéseket, prófétákat. Ihless engem, hogy én is prófétai erővel imádkozni tudjak prófétai papokért. A kántorbőjtöket azért tartjuk; testvérek, böjtöljetek és imádkozzatok, hogy prófétáitok, buzgó papjaitok legyenek! Ezt teszem majd én is. Szent János nem védekezik, nem mondja, hogy Isten küldte, azért keresztel; hallgat róla; gyönge, szétfoszló eszköznek, kiáltó szónak mondja magát; de kiált, kiált tovább. A lelki erőnek jellege, hogy tesz, szolgál, érvényesül, de nem sokat disputál. Ne kérdezd, hogy ki vagyok; látod, hogy jót teszek. Ez az a szolid alázat: a szavak alázata értékes tettek mellett. Ez az alázat kell nekem: lenni, tenni, élni hatalmasan s nem törődni, hogy X. Y. mit ad ehhez hozzá, vagy mit vesz el belőle. Így magaslik ki az alázatos, s gáncsot, kifogást könnyen elvisel. [PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 41-42. old.]