[06-30]

Te a világban élsz; a történelem nagy folyamának te vagy egyik hulláma. E történelem áramában kapod s élvezed kincseidet. Az Isten is itt lép feléd; s amint magadban rátaláltál, úgy rá fogsz találni az emberélet folyamán, mint aki tágítja, nemesíti s fölemeli öntudatod vallásos világát s tényekben közli magát veled. Ha kilépsz magadból a világba, megtalálod az Istent Jézusban. Miért benne? Mert Ő úgy lépett be a világba, úgy állt bele, hogy isteni hatalmának jelei képezik címerét! Beállt, s maga után léptette föl híveit, kik éltek s meghaltak érte, - kiket a Genezáreti tó partjairól elhívott s a nérói paloták kertjeiben szurokkal leöntve meggyújtatott, s kik magukkal rántották a "moles imperii"-t, s a világba az alázatos, édes kereszténységet állították; beigazult a régi szózat: legyőztem a világot - bizonyára nem a rabbi, nem a názáreti bölcs, hanem az imádott Istenember; nem az ember, a múltnak embere, hanem az örökkévaló s most is élő! Én adok erőt, - hoztam hitet, reményt... értéket, erőt, eszményt, odaadást... Mennyire tudom én szeretni ezt a Krisztust! [PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 33-34. old.]