[07-10]

A Krisztus utáni vágynak e misztériumban is át kell hajolnia a kielégülés boldogságába; s az Oltáriszentségnek ez a pszichológiája, hogy ebben megnyugodjunk. Lehet, hogy néha, mikor ez elmélyedés után fölnézünk, keveset mondónak, üresnek találjuk, s akkor a szív teltségét s kielégülését véve, a szimbólum azt látszik mondani: Maradj a lelkedben, az Oltáriszentség, a nagy misztérium azért van, hogy benned legyek, nálad lakjam. Itt vagyok, mint objectivum, ott nálad, mint a tied, kit megéltél, bírsz s megtapasztalsz... Az a titok, mely áthatolhatatlan, a távolságot jelzi, mely a végtelent a végestől elválasztja; óriási páthosza a távolságnak... az örök szent titok, de ezt az ontológiai távolállást a szeretet legyőzte s közel van hozzánk az utolérhetetlen. Ez az utolérhetetlen mindenkit térdre kényszerít, s mert fölség, tisztaság, szépség, maga felé ragadja, vonzza a lelkivilágot: a tisztátalant, hogy tisztuljon... az alacsonyt, hogy szépüljön; de ezt mind a szeretet, a bizalom, a szent remény útjára irányítja... [PO ÖM XXIV., Soliloquia II., Élet kenyere, 271. old.]