Regnum Christi Mozgalom
Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése
Én Uram, én Istenem!
2026. július 3. Évközi tizenharmadik hét - péntek
Szent Tamás apostol
Evangélium:
Jn 20, 24-29
Húsvétvasárnap este, Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: "Láttuk az Urat!" Ő azonban így szólt: "Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!" Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: "Békesség nektek!" Azután azt mondta Tamásnak: "Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás azt felelte: "Én Uram és én Istenem!" Jézus erre azt mondta neki: "Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek."
Bevezető ima: Uram, hiszem, hogy bennem élsz. Engedd, hogy szívemben és elmémben is érezzem jelenlétedet! Ezt a napot a Te közelségedben akarom megélni és mindent a hit szemüvegén keresztül szeretnék látni. Beléd akarom ma helyezni minden bizodalmamat és meggyőződésemet. Minden kegyelmet meg fogsz adni nekem, amire a mai nap folyamán szükségem lesz. Csak annyit kell tennem, hogy kérem őket. Teljes szívemmel szeretni akarlak, különösen a felebarátaimban; segíts, hogy át tudjam magam adni nekik és közvetítsem szeretetedet feléjük. Szűzanyám, szegődj mellém ebben az elmélkedésben és járj közben értem, hogy Isten mindent megadjon, és így jobb követője és Országának hatékonyabb apostola legyek.
Kérés: Uram, adj nekem olyan hitet, amely nem ismer kétségeket!
Elmélkedés:
1. Hacsak nem látom...A tudományos fejlődés uralja a világot. Úgy tűnik, hogy minden nap egy újabb áttörést jelent az új technológiák és az orvostudomány területén, és ezek a fejlődések különleges kísérletekhez és tapasztalati bizonyítékokhoz vezetnek. Úgy tűnhet, hogy a hit jelentéktelen és idejétmúlt, mégis mikor ezekre gondolunk, a legtöbb tudáshoz a hiten keresztül jutottunk el. Úgy tanultunk, hogy elhittük, amit a szüleink és a tanáraink mondtak nekünk, és még napjainkban is folytatódik ez, habár sokszor egy kevés szkepticizmussal - azokkal a hírekkel kapcsolatban, amiket a tévében látunk, vagy az újságban olvasunk. A hit elengedhetetlen kelléke a megtapasztalásnak. És ha más embereknek hinni tudunk (és néhányuk őszintesége eléggé megkérdőjelezhető), hogy lehet az, hogy nem hiszünk Istennek, aki maga az Igazság és aki soha nem vezet minket félre?
2. Nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő. Jézus tudja, hogy szükségünk van arra, hogy megérintsük Őt ahhoz, hogy higgyünk Benne és ezért hagyta nekünk itt az Oltáriszentséget. Az Ő valós jelenléte az Oltáriszentségben teszi lehetővé, hogy minden nap találkozzunk vele. Minden nap közel érezhetjük magunkhoz a tabernákulumban és beszélhetünk neki örömeinkről, bánatunkról és kérhetünk tőle tanácsot. Ha hozzá megyünk, Ő a lelkünk mélyéig meg tud minket érinteni, oly módon, ahogyan egy másik ember nem képes. Ő egy igaz barát, aki mindig vár ránk.
3. Én Uram, én Istenem! Amit Szent Tamás kinyilatkoztat az Újszövetségben, az talán a legmélyebb hit megfogalmazása. Ő megvallja, hogy Jézus Úr is, és Isten is. A hite egy személyes találkozásból ered. "Tamás, hogy képes legyen hinni, meg akarta érinteni ujjaival Jézus sebeit. Makacs volt. De az Úrnak éppen egy ilyen makacs emberre volt szüksége ahhoz, hogy megértessen velünk valami még nagyobbat. Tamás látta az Urat, aki felszólította, hogy tegye ujjait Jézus oldalába. És Tamás nem azt mondta, hogy tényleg igaz, az Úr feltámadt! Nem! Ennél többet mondott. Azt mondta: "Én Uram, én Istenem!" Az első volt a tanítványok közül, aki megvallotta Krisztus istenségét a feltámadás után. És imádta Istent. Így megértjük az Úr szándékát, hogy miért akarta megvárakoztatni Tamást: hitetlenségét is hozzá akarta kapcsolni nem feltámadása, hanem istensége elismeréséhez. A sebeken keresztül találkozhatunk Jézus-Istennel" (Ferenc pápa 2013. július 3.) A hit nem abból jön, hogy elolvassuk a katekizmust, vagy könyveket olvasunk, vagy hallgatunk valakire, aki Krisztusról prédikál, hanem a személyes imádságból. Ez egy ajándék, amit kérnünk kell, és amit Isten meghitt közelségében fogunk megtalálni - a misén való aktív részvétellel, szentségimádásokon, vagy egy egyszerű szentséglátogatás alkalmával. Krisztus mindig ott van nekünk az Oltáriszentségben. Tudjuk, hogy hol találjuk.
Beszélgetés Krisztussal: Uram, engedd, hogy megérintselek a hitemmel! Engedd, hogy felfedezzem az Oltáriszentség csodálatos ajándékát, ahol valóban belépsz a lelkembe, amikor megkaptalak áldozáskor! Szeretnék egy hiten alapuló barátságra lépni veled az Oltáriszentségben. Akárcsak a tanítványok Emmauszban, kérlek, hogy maradj velem és soha ne hagyj egyedül. Szükségem van rád, akárcsak Szent Tamásnak, hogy növekedjen hitem, és szívből tudjam neked kiáltani, hogy "Én Uram, én Istenem" minden alkalommal, amikor találkozom veled ebben a csodálatos szentségben.
Elhatározás: Ma igyekszem eljutni szentmisére és áldozni, vagy ha ez nem lehetséges, meglátogatom az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust.
A pápa imaszándéka 2026. július hónapra:
Az emberi élet tiszteletben tartása Imádkozzunk az emberi élet tiszteletben tartásáért és védelméért minden életszakaszában, úgy, hogy Isten ajándékának tekintjük.