Regnum Christi Mozgalom
Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése
Megismerni, és hagyni, hogy megismerjen
2026. május 2. Húsvét negyedik hete - szombat
Evangélium:
Jn 14,7-14
Az utolsó vacsorán Jézus így szól tanítványaihoz: "Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt és láttátok." Fülöp megjegyezte: "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!" Jézus így válaszolt: "Már régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyetek! Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbe vinni, amelyeket én cselekszem, sőt, még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd a nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem."
Bevezető ima: Uram, ki vagyok én? Csak Te ismersz engem, és tudod, mit kérsz tőlem. Te látsz engem, Uram, előled nem rejtőzhetek el. Köszönöm irgalmas szeretetedet! Add, hogy teljesen neked szentelhessem magam, hogy megismerjelek, és Te is megismerj. Hol vagy, Uram? Látlak már Uram, közvetlenül mellettem állsz, és tudom, hogy Te is látsz engem.
Kérés: Uram, segíts, hogy jobban megismerhesselek! Segíts, hogy lássalak, megtaláljalak, megismerjelek! Segíts, hogy mindent rád bízhassak, ami vagyok, és amire ma szükségem van! Uram, lakozz bennem!
Elmélkedések:
1. Megismerni. Az Istent ismerni annyit jelent, hogy tudjuk, ha zuhanunk, elkap minket. Nem kárhozunk el bűneink miatt, hanem megújulunk, hiszen tudjuk, hogy Isten a megváltás, és hogy megfizette értünk az örök élet váltságát. Tudjuk ezt, mert ezt tanította nekünk. Ha figyelünk rá, szólni fog hozzánk, és még többet fogunk megtudni róla. Folytatnunk kell a keresését és törekednünk kell a vele való találkozásra, hogy leküzdjünk minden nehézséget. Még azokon a napokon is, amikor nem érezzük Őt, hinnünk és bíznunk kell benne, hogy jelen van. Isten vágyik rá, hogy megismerjük Őt, és hogy Ő is megismerhessen bennünket. Az "ismerni"azt jelenti, hogy elfogadnak, megértenek, meglátják lényegünket, megbíznak bennünk, és megtapasztalnak bennünket. Vegyük mindezt, és alkalmazzuk a hitre. Elfogadom Krisztust? El tudom Őt képzelni, felismerem Őt az életemben, ismerem Őt egyáltalán? Ha nem, mi hiányzik még ehhez? Hogyan kerülhetek vele olyan közeli kapcsolatba, hogy azt mondhassam, valóban ismerem Őt?
2.Ismer minket. Az, hogy ismer, nem jelent mást, mint hogy ismeri teljes személyemet. Azon keresztül ismer meg minket, amit teszünk? Vagy amit mondunk? Ismeri Krisztus az utat, amin járunk? Hogyan ismerhetne meg minket Krisztus még jobban? Arra hív, hogy beszélgessünk vele. Isten azt szeretné, ha jeleznénk felé, hogy keressük Őt, és arra törekszünk, hogy mellette maradjunk. Emlékezzünk: Isten látja szívünket és ismer minket. Tükrözik cselekedeteink, ami a szívünkben van? A szív arra vágyódik, hogy szeressék. A szeretet abból fakad, hogy Isten ismer minket, és szívünk együtt dobban az övével. Mit tettem ma érte? Mit teszek ma azért, hogy Isten megismerjen engem?
Beszélgetés Krisztussal: Uram, szeretnélek megismerni téged. Nehéz azonban felkelni, és téged odahelyezni minden elé. A világ szerint bolond vagyok, ha téged választalak: gúnyolnak, és olykor gyűlölnek emiatt engem. Amikor nézem, ahogy a keresztet hordozod, megértem, hogy mindent meg kellett újítanod. Megmutattad nekem, hogy az Atya benned van. Tanítsd meg Uram, hogy miként gyakorolhatom az irgalmat! Adj erőt a saját keresztem hordozásához! Mutasd meg, hogyan találhatlak meg téged, és engedd felismernem, hogy ezt a keresztet nem hordozom egyedül. Te mindig mellettem állsz. Tudom, hogy teljes szeretetből arra hívsz, hogy a Te utadon járjak.
Elhatározás: Uram, ma újra elhatározom, hogy veszem a fáradtságot, és irgalmadat követve teljes szívemből megbocsájtok valakinek, aki megbántott.
A pápa imaszándéka 2026. május hónapra:
Legyen mindannyiunk számára élelem! Imádkozzunk, hogy mindenki azért tevékenykedjen, a nagytermelőktől a kisfogyasztókig, hogy elkerüljék az élelmiszer-pazarlást, és hogy minden ember hozzáférjen a minőségi élelemhez.