[03-14]

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: "Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják." Lk 18,9-14

Elmélkedés

A mai példabeszéd, amely talán nem is egy kitalált történet, hanem egy megtörtént esetet mond el, két embert állít elénk: a farizeust és a vámost. Az egyik dicsekszik az erényeivel, a másik alig meri felemelni a tekintetét. A farizeus vallási cselekedeteit sorolva, büszkén áll Isten elé, a vámos a bűneit mondja, s alázattal kéri Isten irgalmát. A farizeus önelégülten távozik, a vámos megigazultan megy haza. Mert Isten nem a teljesítményt, hanem a szívet nézi. A farizeus önmagát állította imájának a középpontjába, ha szavait egyáltalán imának nevezhetjük, a vámos viszont valóban Istenhez fordult, akitől bűnei bocsánatát várta és erőt életének megújításához.

A nagyböjtben elkerülhetetlen a kérdés számunkra: Melyik vagyok? Melyik lelkület áll hozzám közelebb? Néha "kifogástalan" vagyok, máskor összetört. A baj nem az, ha erkölcsileg döntéseket hozok, hanem ha azokkal kérkedem. Ugyanakkor nincs szükség arra, hogy senkinek érezzük magunkat, de az már gond, ha Isten kegyelme nélkül akarom megállni a helyem.

A kútnál Jézus nem a múltat nézte, hanem az asszony vágyát az igazságra és a tiszta életre. A vámosban is vágyakozás él a tisztulásra, az elfogadásra, életének megújítására. Ma arra hív minket az Úr, hogy vallásosságunk ne látszat legyen, hanem alázatból fakadó, irgalomra szomjazó hit legyen bennünk. Aki kiüresíti magát, azt Isten betölti. Aki leborul előtte, azt felemeli.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenem! Taníts az igazi alázatra! Ne engedd, hogy a gőg, a büszkeség, a kérkedés uraljon, vagy hogy másokat lenézve magamat dicsőítsem! Add, hogy szívem mindig hozzád kiáltson, mégpedig őszinte bűnbánattal! Légy irgalmas hozzám, bűnöshöz! Adj erőt leborulni előtted, hogy irgalmadnak köszönhetően újra felálljak! Tisztíts meg, és vezess vissza a forráshoz, ahol kegyelmedből, mint élő forrásból olthatom lelkem szomjúságát!