Szeretet-újság
Forrás:
https://www.szentgellertkiado.hu/szeretet-ujsag

Szeretet-újság

Kezdjük SZERETETtel!
[11-30]
kép


Idén lesz a 33. éve annak, hogy adventben együtt várakozunk kedves Olvasóinkkal a Karácsony igazi ajándékára, Jézusra. Advent a szeretet és az ajándékozás hónapja: elhatároztuk, hogy mindennap mindenkit megajándékozunk, aki nálunk, a Szeretet Könyvesboltban vásárol. Egyik ajándékunk kis újságunk, másik meglepetésünk pedig a valóban különleges ajándékokat rejtő adventi kalendáriumunk: a tízezer Ft felett vásárlók választhatnak rajta egy zsebet, és övék lesz a benne található bibliai üzenet és egy ajándék.

Kezdjük SZERETETtel!

Jót tenni – egy mondatban kifejezve – azt jelenti, hogy adni abból a bőséges szeretetből másoknak, amely minket is új napra ébresztett fel.

A jó az, ami az Isten akarata és kijelentett igéje szerint jó. Ami Krisztusi mércével mérve jó. A jót nem mi találjuk ki, a jó adott: Isten Jézus Krisztusban megmutatta a jót.

Ki az én felebarátom? A másik ember mindig az, akit Isten ránk bízott: a szeretteink, akik között élünk, aki mellett éppen vagyunk.

Az egész emberiséget szeretni elmélet; konkrét helyzetben viszont ez mindig a mieink és a körülöttünk élők Krisztusi szeretetét jelenti. Nagy harc ez, áldott harc, a hit harca (vö. 1Tim 6,12).

A valóságos szeretet mindig megbocsát, és kipótolja az embertárs hiányosságait, nem pedig keresi és felnagyítja azokat.

Úgy szeressünk, hogy semmit se várjunk érte cserébe, mert a szeretet nem üzlet, vagy ha az, pogányok maradtunk. Az Úr szeretetének igazi lényege az irgalom. (Lk 6,31-36)

A hiteles szeretet mindig a tiszteletben mutatkozik meg először, és nem valami bizonytalan érzelmi hullámzásban. A tisztelet az, hogy mindent félretéve elindulunk a másik felé, „Jézus Krisztussal együtt”.

Steinbach József: Minden napra – nem mindennapit * Színes öröknaptár, 368 old., óriási spirállal, erős kitámasztóval, 5980 Ft


Az újság megtekintése ITT (PDF)

További információ a könyvről ITT


Megjelent karácsonyi katalógusunk,
sok újdonsággal, meglepetéssel! Nézze meg honlapunkon, vagy kérje telefonon, és máris postázzuk!

5000 Ft vásárlás fölött 15% engedményt adunk Kiadónk könyveiből,
10.000 Ft vásárlás fölött 20%-ot,
15.000 Ft fölött pedig 25%-ot!
Ha a fizetendő összeg eléri a 20.000 Ft-ot fizetjük Ön helyett a postaköltséget, ami egységesen 1980 Ft.

Karácsonyi katalógusunk ITT