Ima gondjaink átadására (ráhagyatkozás imája)

Uram, átadom Neked minden gondomat, melyek saját személyem vagy hozzátartozóim miatt nyugtalanítanak, és átadom Neked minden lelki és testi szenvedésemet.
Hiszem, amit Szent Péter apostol által üzensz nekem: "Minden gondotokkal forduljatok Hozzá, mert Neki gondja van rátok" (1Pt 5,7).
Szavadnál foglak Uram, és minden gondomat a kezedbe teszem.
Tégy vele azt, amit akarsz. Mostantól fogva minden gondom a Tied!

Gondjaimmal együtt átadom Neked minden aggodalmamat, kínzó érzésemet is, amelyek nyugtalanítanak, és mindig újra feltörnek bennem, sőt kínoznak, és szerencsétlenné tesznek.
Nem gondolok többé azokra az emberekre és körülményekre, amelyek ezeket előidézték. Átadom neked ezeket úgy, ahogy vannak, ha nagy fájdalmat okoznak is.
Minden bizonytalanságot és aggodalmat felvált bennem a bizalom, hogy Neked gondod van rám. Átadom Neked minden jogomat arra, hogy védjem és igazoljam magam.
Nem akarom a rosszat rosszal viszonozni. Nem akarom többé magamban mindig csak a jót, másban pedig csak a rosszat látni. Rád hagyom minden helyzet és körülmény megítélését.

Átadok Neked mindent, ami engem nyomaszt és megfélemlít.
Átadom Neked betegségemet. Nem akarok többé arra gondolni, hogyan és miért kezdődött el valami. Elég, hogy Te tudod azt.
Bizalommal akarok a jövőbe tekinteni, mivel Te csak az én javamat akarod.

Most összeszedem minden gondomat, és átnyújtom Neked azokat, legyenek a Te kezedben. Uram, bízom Benned, hogy Te azokat átveszed, gondoskodsz rólam, és segítesz nekem mindent a lehető legjobban megoldani.
Uram, hálát adok Neked, és áldalak Téged, hogy határozottan felszólítasz, az aggodalmaskodás, bosszankodás, siránkozás és boldogtalanság helyett inkább Benned bízzak, és engedjem, hogy Te gondoskodj rólam. Köszönöm, hogy arra hívtál, hogy vidám és boldog életet éljek Veled.
Ámen